A segítők segítője
Adótanácsadó vagyok és coach. Egyedül az országban ilyen kombinációban.
Mondhatnánk különös, de ha jobban belegondolsz, mindkét irányból embereknek segítek a problémáik kibogozásában és megoldásában.
Jól megfér egymással a két hivatás.
A coaching eszközeit pedig az adózási konzultációk során is használom.
Amikor a NAV-ot több mint 10 év után elhagytam, azt gondoltam, az adózást is elhagyom. És megalapítottam a saját coaching vállalkozásomat, majd később tréner is lettem. A praxisépítés minden gondját átéltem, amit valószínűleg Te is átéltél már segítőként.
Aztán az élet úgy hozta, hogy visszakanyarodtam az adózáshoz. De a másik felemet, a coach oldalamat sem felejtem.
Éppen ezért kiemelt célomnak tartom, hogy Neked segítsek az adózásodban, így lettem a segítők segítője.
Én értem a vállalkozásod működését, a fejlődési irányvonalakat, hiszen én is benne voltam évekig. Valószínűleg a személyiségünk is hasonló, ha azonos pályát választottunk.
Abban tudok Neked segíteni, hogy legyen időd a segítői oldaladat fejleszteni, az adóügyeidet pedig bízd rám. Biztos vagyok benne, hogy megtaláljuk a közös hangot!
Kinek segítek?
Kifejezetten a szűken értelmezhető segítői szakmát támogatom.
Fordulj hozzám bátran, ha a következő a szakmád:
pszichológus
life coach
business coach
tréner
mediátor
mentálhigiénés szakember
dúla
facilitátor
családállító
theta healinges
Miben tudlak segíteni?
vállalkozásindítási tréningen elmagyarázom az adózás alapjait, a díjból kedvezmény is jár Neked
egyedi adóügyeket segítek elintézni (pl. egy-egy nyomtatvány, bevallás elkészítése)
jöhetsz hozzám állandó könyvelésre (az ügyfeleim nagy része pszichológus és coach – belelátok a pénzügyekbe és tanácsokkal segítelek)
rendszeresen tartok előadásokat, webinárokat, kifejezetten Rátok szabva
Tudom sok Benned a felmerülő kérdés: hogyan vesznek észre ennyi segítő között? Hogyan fog ez működni? Hogy lesz ebből pénzem? Mennyi marad a zsebemben? Hogyan kell belekezdeni?
Ez utóbbiban segítek Neked ezzel a 3 órás VÁLLALKOZÁSINDÍTÁSI webinárral. Mindent átbeszélünk, ami az adózás megalapozásához kell.
Jelentkezz a következő időpontra:
2024. szeptember 11. 10-13 óráig
Részvételi díj (befektetés a tudásba): 19. 900 Ft/fő
Ha pedig még csak a képzésen veszel részt és fontolgatod, hogy önálló segítő vállalkozásba fogsz majd, javaslom ezt az ingyenes videót, amelyben elmondok jónéhány dolgot, amivel elindulhatsz:
Ha szeretnél velem kapcsolatban maradni, iratkozz fel a hírlevelemre!