Barion Pixel

Tudom elég ijesztő, ha értesülsz róla, hogy tartozol az államnak. Az emberek fejében gyakran az a kép él, hogy nagydarab, marcona végrehajtók ezért elviszik a lakásból a TV-t. Ez inkább egy maffiafilmből vett jelenet. A valóságban a NAV végrehajtó csak akkor jelentkezik ingóságért, ha a többi lehetőséget már megpróbálták.

Szóval nem eszik olyan forrón a kását! De mivel önadózás van Magyarországon, a  NAV hátralékod rendezéséért is Te vagy a felelős.

Több lehetőséged is van, ezekről lesz szó ebben a cikkben. Csak a NAV-nál felhalmozott tartozásról lesz szó.

Honnan jön a tartozás?

Legelőször is, kérdezd le az adószámlád, ezt így tudod megtenni:

És indulhat a nyomozás! Azt kell kideríteni, hogy melyik évben keletkezett a tartozásod és miért (bevallásban vallottad be, megbírságoltak, előírtak kötelezettséget…. Az adószámlát évenként tudod lekérdezni az időszak megadásával. Kérdezd le az ideit, majd a tavalyit, majd a tavalyelőttit, stb.

Megyünk visszafelé az időben, míg meg nem találjuk az adószámla bal oldalán, mikor került oda az a tartozás.

Jó hír, hogy max 6 évre kell visszamennünk, mert a tartozások el is évülhetnek 5 év alatt.

Általános szabály (Art. XXVI. fejezet 202. §), hogy az adómegállapításhoz való jog az 5. év december 31-ével elévül – ha nem volt semmilyen esemény. Mert az elévülés tud hosszabbodni, megszakadni, nyugodni.

(itt jegyezném meg büszkeségem: a NAV központjában az elévülés programjáért én voltam a felelős, sőőt van olyan, mai napig működő program, amit én találtam ki – ennyit az öndicséretről☺)

Szóval, ha a tartozásod elévült, azt törölni kell az adószámláról. Ezt lehet hivatalból (az adóhatóság észleli), vagy Te is kérheted. Ehhez legegyszerűbb az e-papír használata:

Késedelmes befizetésért késedelmi pótlék

Ha van elmaradt tartozásod, akkor valószínűleg van késedelmi pótlékod is. PÓTLÉK, nem kamat. Ez az adóügyben két külön fogalom. Mindaddig, amíg a tartozásod le nem rendezed, be nem fizeted, addig naponta számol egy program késedelmi pótlékot.

Ennek a mértéke a jegybanki alapkamattól függ, ami jócskán megemelkedett mostanában, a mai napon 4, 4 %. A késedelmi pótlék az Art. 209 §-a alapján a jegybanki alapkamat 5 százalékponttal növelt mértékének háromszázhatvanötöd része, azaz 9,4 %  egy napra jutó része.

De ha van túlfizetésed is más adónemen, akkor lehet nem is lesz késedelmi pótlékod, mert az adószámla összegyenlegét vizsgálja a program.

Honnan tudod, hogy van-e késedelmi pótlékod?

A legbiztosabb, ha minden év novemberben (amikor a NAV az előző évi, 5000 Ft-ot meghaladó pótlékot előírja) megnézed a 138 késedelmi pótlék adónemet az adószámládon.

Szóval, ha 2022-ben befizetsz egy tartozást, annak pótlékát 2023. november 15-én írják elő.

Hogyan rendezheted a tartozásod?

Többféle lehetőséged is van:

Átvezethetsz

Ha van túlfizetésed is az adószámlán, akkor azt átvezetheted a tartozásra az ATVUT17 nevű nyomtatványon (az elévülési szabályokra itt is figyelni kell, a túlfizetés is elévülhet és ha nincs tartozásod, azt is törlik)

Az adóhatóság hivatalból is átvezetheti a túlfizetésed, de erre nem kell várni, az átvezetési kérelmet hipp-hopp beadhatod, akár online is a www.onya.nav.gov.hu felületen.

Kérhetsz részletfizetést / halasztást / méltányossági törlést

Ezekből jó eséllyel a részletfizetésre pályázhatsz. Részletfizetést is csak akkor ad az adóhatóság, ha:

$

valószínűsíthető, hogy később megfizeted a tartozást

$

a tartozás egyösszegű megfizetése ellehetetlenítene Téged és a családodat vagy a vállalkozásodat

$

a jövedelmi, szociális helyzeted ezt indokolná

$

és mindent megpróbáltál, hogy elkerüld a tartozást

Ahogy látod, ezek komoly előírások, és komoly vizsgálat is előzi meg, mielőtt megadnák a részletfizetést is akár. Ilyenkor ügyintéző vizsgálja meg a bizonyítékaidat.

Van automatikus részletfizetési lehetőséged

Szerencsére ma már egyre több a lehetőséged az automatikus, emberi beavatkozás nélküli részletfizetésre.

Magánszemélyként (egyéni vállalkozóként), ha az adószámlád össztartozása nem haladja meg az 1 M Ft-ot, FAM01-es adatlapod kérhetsz, maximum 12 havi pótlékmentes részletfizetést évente egyszer.

Legújabban kérhetsz a háborús helyzetre tekintettel is részletfizetést.

Ugyanezt kérheted online az AUTRESZ kérelem kitöltésével:

Ha a személyi jövedelemadó bevallásodban keletkezik 500 ezer Ft alatti fizetendő adó, már a bevallás nyomtatványán kérheted automatikusan a 12 havi részletfizetést.

Ne feledd, ha kaptál részletfizetést és elmaradsz a részletekkel, elveszíted ezt a lehetőséget és egyösszegben a pótlékokkal együtt visszaírják a tartozást azt eredeti esedékességre.

Miért kell rendezni a tartozást?

Azon kívül, hogy ne kelljen rettegned?

Addig nem adnak ki igazolást a NAV-nál, amíg nem rendezed a tartozásod. Igazolás nélkül nem adnak hitelt, és pályázatokon sem vehetsz részt.

Addig nem teljesítenek kiutalást, amíg nem rendezted a tartozást. Ha nem rendezed, a kiutalni kért összegből vissztatartják.

Mit csinál a végrehajtó?

Ha már szó volt az elején a végrehajtókról:

A végrehajtási cselekmények közül először azt próbálják meg, amit íróasztaltól is meg tudnak tenni: inkasszálják a bankszámláidat, azaz, ha oda jön pénz, azt zárolják és megy a végrehajtásra. Először pedig a végrehajtás költségét vonják le belőle…

Letilthatnak a fizetésedből és egyéb jövedelmeidből.

Azaz összességében ellehetetlenül a megélhetésed, vagy a hiteltörlesztésre nem marad.

Majd jöhet ingó lefoglalás (gépkocsit akár a utcán is), végül az ingatlan.

Ez volt itt a paráztatás része a dolognak.

Ha nem szeretnél ide eljutni, keress bátran a hátralékod rendezése érdekében.

katona-melinda

Köszönöm, hogy elolvastad.

Katona Melinda vagyok, regisztrált adótanácsadó, minősített nemzetközi adózási és TB szakértő, és másik oldalról coach és tréner.

Ha tetszett a cikk, kérlek, oszd meg másokkal is.

Ha szeretnél többet olvasni a témában, iratkozz fel a hírlevelemre!

Az információ hatalom: aktuális információkat küldök Neked, így elsőkézből értesülsz az adóügyeidet érintő dolgokról.

Nem spam-elem tele fiókodat, havonta 1-2 levélre számíthatsz.

Tudod, hogy van egy segítőd az adózásban, hozzám bátran fordulhatsz! Nincs rossz kérdés, csak fel nem tett kérdés!

.